ERP-ben is a kedvezőbb konstrukciókat keresik

By June 7, 2006Hírek

A vállalatirányítási (ERP) rendszerbevezetéssel és tanácsadással foglalkozó HostLogic Kft. a tavalyi év után idén is elnyerte az SAP Platina Partner díjat. A legtöbb új ügyfelet és licenc-eladást produkáló társaság 2005-ben egymilliárd forintos árbevételt, 100 millió forintos nyereséget ért el. A hazai középvállalatok közül egyre többen igénylik azt az üzleti modellt, amellyel el lehet nyújtani a beruházás költségét – mondta el Fárizs Péter, kereskedelmi és marketing igazgató.

A hazai középvállalatok részéről jelentős az igény a komolyabb ERP-rendszerek iránt, azonban nehezen tudják megfizetni. Kellett tehát egy számukra optimalizált, hosszú távú szolgáltatási formában igénybe vehető SAP-megoldás, amely épp ezt a problémát hidalja át. További kiegészítő lehetőséget jelentett az eu-s források bevonása. Ezek révén a HostLogic-nak nemcsak évek óta a legtöbb új megbízást sikerül elnyernie, hanem a legtöbb licencet is a cégtől vásárolják az ügyfelek. Ezt a teljesítményt díjazta az SAP a Platina Partner díjjal – indokolta Fárizs Péter.
A társaság árbevételének jelentős részét, mintegy háromnegyedét produkálja az ERP-üzletág, amellett a cég a közelmúltban humánerőforrás- és ügyfélkapcsolat-kezelési megoldást is kifejlesztett a középvállalatok számára. A cég 2001 óta minden évben hasonló mértékű, 30 százalékos növekedést ért el, és ugyanezt tervezzük az idei évre is – nyilatkozta a vezető.

Leave a Reply