ERP: házon belül vagy házon kívül?

By March 27, 2007Hírek

A hagyományos gondolkodásmód szerint egy olyan starégiai fontosságú szoftvernek, mint amilyen a vállalatirányítási rendszer, házon belül kell működni. Vagy mégsem?

A hazai vállalatvezetők jelentős része még nem is hallott arról, hogy egy vállalatirányítási rendszert nem feltétlenül kell „házon belül” bevezetni és üzemeltetni. Pedig ha megismerhetnék a szolgáltatásos módozat hátterét, bizonyára érdeklődnének iránta.

Minden cégnél egyedileg kell megítélni, hogy a vállalaton belüli üzemeltetés, vagy egy külső szolgáltatónál futtatott rendszer az előnyösebb.

Egy közepes vagy kisebb cég a legritkább esetben tud egy professzionális ERP-rendszert költséghatékonyan bevezetni és üzemeltetni. Bizonyított, hogy a külső vállalkozásban működtetett vállalatirányítási rendszerek – a cég méretétől függően – négy-öt év távlatban úgy 30 százalékkal olcsóbbak, mintha a vállalat saját maga végezné mindezt.
A cégek többsége ráadásul 0-24 órás készenlétet szeretne, ami három-négy, magasan képzett szakember alkalmazását jelenti, akiknek kapacitása jórészt kihasználatlan. Külsős cég megbízásakor a szolgáltatási díj részeként e szakemberek bérének csak egy töredékét kell kifizetni.

Egy külsős számon kérhetőbb, mint néhány belső munkatárs, hiszen szerződés köti ügyfeléhez, ami alapján az általa üzemeltetett rendszerért teljes anyagi és erkölcsi felelősséggel tartozik. Ezzel szemben egy belsős alkalmazottat csak a munkavállalókra vonatkozó törvényben meghatározott mértékig vonhatunk felelősségre.

Végezetül a külső szolgáltatás pontosan tervezhető. Az informatikai beruházás a cégek többsége számára igazi „mumus”. Félnek tőle a nem várt kiadások miatt, ám a külsős cég átalánydíj ellenében átvállalja az informatika hektikus költségkockázatát.

Tehát a kérdésre a válasz, mi szerint kihelyezve, vagy inkább házon belül, nagyjából így hangzik: egy szűk rétegnek érdemes lehet házon belül, de a nagy többség jobban jár a külső szolgáltatóval.

A cikk teljes tartalma az IT-Business 2007. március 27-i számának 13. oldalán érhető el.

Leave a Reply